A sötétlő égen a csillagok,
már csak időnként tűnnek fel.

A Göncöl, a Sirius már csak homályosan vehető ki,
de néha felvillanni látszik valami szikra,
vagy lidércfény.

A sűrű rácsok közt éjjelente már csak ez ad némi erőt,
na meg a Hold, de az is időnként fogyatkozni látszik.

A hússütésről álmodom, kis kertem udvarán,
zsemleszínű kiskutyám nyelvét lógatva lohol utánam.
A társaság kellemes az ital fogy, a levegőbe pöfékelünk.

Végzetem, drága végzetem,
mikor lesz a lidércálomból
gyöngyöző valóság?